“Egy félig leomlott istállót látunk. Hong, a termetes pusztár harcos lila otthonkában és pöttyös fejkendőben kukoricát szór a poros földre, míg alig hallhatóan mérgelődik.
– Miért is csinálom én ezt? – kérdezi érdes hangon egy közeli bokortól.
– Csak így lehet magunkhoz csalni a szörnyet. – súgja egy sietős hang a levelek közül – Lehet, hogy egy átokverte vadállat, de a kukoricának akkor sem tud ellenállni.
– Az rendben, de miért is csinálom ÉN ezt? – toldja meg Hong mérgesen a szavakat egy újabb marék kukorica elhajítása közben.
– Mert, öhm, te vagy a bátrabb? Erősebb? Amit akarsz! Mondd a csalogatást is, különben nem működik!
Hong lehunyja a szemét, mély levegőt vesz és lassan kifújja azt az orrán keresztül. Mikor történt ez? Mikor szörnyvadászatra adta a fejét, epikus csatákról és véres győzelmekről álmodott, nem… nos, nem erről.
– Pi-pi-pi. Pi-pi-pi. – a varázsige erőltetve préselődik ki fogai közül, ahogy a kukoricaszemek pattogva földet érnek előtte.
Reccsenés hallatszik. Majd egy súlyos koppanás. Végül az istálló ajtaja leesik zsanérjairól.
Először egy horgas, sárga csőr jelenik meg a poros föld felett, amit kisvártatva egy rikító, piros taréj és egy kigyózó, tollas nyak követ. Förtelmes “bok-bok-bok” kíséretében bújik elő a hatalmas test és gyíkszerű mozgással bukdácsol előre Hong felé. A kakasgriff figyelmét rövid ideig köti le az aranyló kukorica, vérben forgó szemeit a harcosra szegezi. Hong a kukoricás zsákból húzza elő rövid buzogányát és egy széles mozdulattal tépi le bőrvértjét eltakaró otthonkáját. A fejkendő marad.
– Gyere csak, te rondaság!“
Nézzetek szembe a Kalandozó igazi nagyágyúival! Induljatok egy ütős szörnyvadászatra vagy akár egy hosszabb küldetésre a szörnyetegek ellen és térjetek haza legendás trófeákkal! A Nagyvadak különleges ellenfelek gyűjteménye, amik biztosan megizzasztják majd az egész kompániát! Harcra fel, kalandozók!
Kalandozó szerepjáték 